Kialudt a szikra? Van még esélye a kapcsolatnak?

Az elején, az első hónapokban vagy akár években még megőrülünk az izgalomtól. Úristen, találkozunk a szerelmünkkel, izgulunk az első ott alvásnál, az évfordulón, a karácsonyon, az első szülői bemutatkozáson, a lánykérésnél, az összeköltözésnél, az esküvőn, az események csak peregnek, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, és szédülünk a boldogságtól. Ha a másik hív, azonnal felvesszük a telefont, a randiról nem késünk, gyomrunkban pillangók csapdosnak. Nehéz elképzelni ekkor még, hogy néhány év múlva mackó alsóban az ágyon heverészve jövünk rá, hogy „úristen, mindjárt találkozunk!”. És ha nincs kedvünk sminkelni, nem sminkelünk, lehet, hogy át sem öltözünk, hiszen ismerjük már egymást. Már nem akarunk öt percen belül kibékülni egy veszekedés után, merünk tartósan haragudni, merünk elhanyagolni, durcázni, zsarolni, még külön ágyban aludni, a másik mellett unottan elmenni is. Ezek nyilván annak jelei, hogy megterhelő az élet és sok a kihívás, elfáradunk, no és hogy biztonságban érezzük magunkat a kapcsolatban, és ez jó érzés, szükség is van rá. De olykor ennek oltárán észrevétlenül, fokról fokra feláldozzuk az izgalmat, amit már csak néha érzünk, a szerelmeskedést, amire vagy van idő munka és gyerek mellett, vagy nincs, de inkább nincs, és a szép énünket beakasztjuk a szekrénybe. A férfiak pocakot növesztenek, na jó, a nők is, és szépen eltelnek az évek. Ha már beszélgetni is elfelejtettünk, ha nem is látjuk a másikat, mert annyira megszoktuk, mint a szoba bútorzatát, akkor akár azon kaphatjuk magunkat, hogy nem értjük, mégis mit keresünk a másik mellett.

Hogyan tartsuk életben az érdeklődést?

Sajnos megtörténik, hogy egy kapcsolat annyira kiüresedik, hogy már csak lezárni lehet. Minden más esetben viszont érdemes megturkálni a kályhát, parázslik-e még valami a sok hamu alatt. Ha igen, abból már nem olyan nehéz tüzet csiholni. Erőfeszítéseket kell tenni, ez igaz, de a végeredményért megéri. Például érdemes nem felhagyni a randizással. Legyenek legalább havonta kétszer esték, amikor kettesben megyünk el valahova, moziba, színházba, vacsorázni, kirándulni, jöhet bármi, ami kimozdít a megszokott környezetből, és ami miatt megint szépen felöltözünk, és behúzzuk a hasunkat. Ne ezeken az alkalmakon tárgyaljuk meg a gyerek iskoláztatását, a kosztpénzt vagy bármi mást, hanem beszélgessünk mint férfi és nő, próbáljuk visszahozni az ismerkedés hangulatát, érkezzünk külön, flörtöljünk.

Kommunikáció és személyiség 

Ahhoz, hogy ne menjünk el csukott szemmel saját párkapcsolatunk mellett, muszáj kommunikálnunk a másikkal. A magunkba fojtott harag és neheztelés előbb-utóbb visszaüt, annak pedig nem sok haszna van, inkább – ha kell, párterapeuta segítségével – beszéljük meg az ügyeinket, és számoljunk be a másiknak az érzéseinkről, az életünkről. Ha úgy érezzük, nem is érdekli, hogy már száz éve nem kérdezte meg, igazából hogy vagyunk, akkor üljünk le, és mondjuk el a párunknak, hogy úgy érezzük, nem is érdekeljük. Persze ehhez alapvető, hogy azt gondoljuk magunkról, hogy érdekesek és szerethetőek vagyunk, egyenlő felek a kapcsolatban, ahol nem kell szolgálni a másikat, ahol lehet saját időnk, énünk, életünk, és bátran elmondhatjuk azt is, ami fáj vagy zavar. Amíg kíváncsiak vagyunk a másikra, kihívást jelent a meghódítása, amíg merünk játszani, kezdeményezni, a szokatlanba lépni, addig újra és újra feléleszthetjük azt, amit veszni hittünk.

Forrás: ridikul.hu